Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a airtourist.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységűnk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.

Elfogadom Nem fogadom el Bővebb információk

Hírek

Megvan az új berlini reptér nyitásának pontos dátuma

Kilencéves késéssel, 2020. október 31-én indulhat meg a forgalom az új berlini nemzetközi repülőtéren a beruházás irányítóinak terve szerint. A berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtér (BER) az egykori NDK területén kezdett legnagyobb beruházás. Átadására eddig négy dátumot tűztek ki, és egyiket sem sikerült betartani. Most viszont sikerülhet, 2020 októberének utolsó napján elindulhat a forgalom – mondta pénteken Dietmar Woidke, Brandenburg tartomány miniszterelnöke a beruházásért és az üzemeltetésért felelős állami cég felügyelőbizottságának ülése után az MTI beszámolója szerint. A BER a frankfurti és a müncheni után a harmadik legnagyobb németországi repülőtér lesz, amikor elkészül. A beruházás költségei várhatóan elérik majd a...

Toszkán villa bérlése

Talán mindenki számára ismerős a Napsütötte Toszkána című film, melynek hangulata tükrözi az itteni életérzést. Lankás völgyek, ciprusfákkal körbevett régi villaépületek, szőlő ültetvények, olajfaligetek és aranyló napraforgómezők látványa fogadja az idelátogatókat. A borok és gasztronómia kedvelőinek mekkája. Nagyobb baráti tárasaságok vagy családok számára kitűnő lehetőség egy tipikus toszkán villa kibérlése, ahol esténként közösen főzhetünk vagy egy pohár borral a kezünben gyönyörködhetünk az elénk táruló látványban. A farmház Toszkána déli részén található, Cortona és Castiglion Fiorentino közelében. Autóval egy óra alatt elérhetjük Sienát és Firenzét is, de akár vonatra is szállhatunk. Ha kedvünk tartja, részt vehetünk főzőtanfolyamon, szarvasgomba vadászaton, vagy akár...